2009. szeptember 14., hétfő

5. nap Hohenschwangau és Neuschwanstein



A következő napi program a Hohenschwangau és Neuschwanstein kastélyok felkeresése. Reggeli után autóba ülünk, kb. 60 kilométernyi autózás vár ránk Garmisch-Partenkirchenből úticélunkig. Volt némi sorbanállás a jegyekért, de ez ahhoz képest semmi volt, amennyit anno a Munkácsy kiállításért kellett várakoznunk… Königsticket-et váltottunk, ami 17 euroba került fejenként. Ezzel mindkét kastélyt meg lehetett látogatni, mindkét kastély látogatására kaptunk egy konkrét időpontot, vonalkódos beléptető rendszerek működtek. Először a Hohenschwangau-ba mentünk fel.


Itt kaptunk egy ún. audio guideot, amin keresztül magyar nyelven hallgathattuk meg a tudnivalókat. Itt nem saját magunk nyomkodtuk össze-vissza a gombokat, hanem az egyes termekbe belépve, az idegenvezetőnk aktiválta saját audio guideján keresztül a miénket, így mindig azt hallhattuk, amit éppen kell, és ráadásul annyi ideig, ameddig kell. Így pont kereken fél óráig tartott a kastély látogatása. Hohenschwangauban töltötte gyermekkorát II. Lajos király, aki később a Neuschwainstein-t építtette Richard Wagner tiszteletére, akihez szoros kapcsolat fűzte. A két kastély közötti utat meg lehet tenni gyalog, busszal vagy lovaskocsival. Mi a buszos megoldást választjuk, de nem a nagybuszt, hanem egy kisebb régi Mercedes-t.



Fenn először a Mária-hídhoz megyünk, ami csoda hogy nem szakad le, mert zsúfolásig tele van, emberekkel, főleg ázsiaiakkal. Neuschwainsteint is fél óra alatt járjuk be, hasonló audio guideos módszerrel, mint Hohenschwangaut. Ez a kastély még lenyűgözőbb, mint az előző, egy meredek sziklacsúcsra építették. Gyalog jövünk le a kastélytól, a Pöllatschlucht felé. Kellemes az út, egyenesen a lenti parkolóhoz érkezünk.





2009. szeptember 9., szerda

4. nap Utazás Münchenen keresztül Garmisch-Partenkirchenbe

Augusztus 20-án reggeli után München felé vettük az irányt. Először elmegyünk Schneizlreuth-ba, ahol isteni füstölt pisztrángot lehet kapni (vörösáfonyás tormát/preiselbeere meerrettich-t ne felejtsünk el venni hozzá), veszünk is 4 darabot, 10 napig remekül eláll hűtőszekrényben, ez lesz a vacsoránk kétszer is. Az autópályán lévő baleset miatt elterelték a forgalmat, egy mellékútra, ahol csak araszolva lehetett haladni. A tervezetthez képest jó két órával később a bajor fővárosba.



Mivel már igencsak éhesek voltunk, rögtön a belvárosba mentünk, hogy igazi bajor csülköt ehessünk a Haxnbauer im Scholastikahaus-ban. Ha valaki egy jó csülökre vágyik, bátran merem ajánlani a helyet. Párom egy menüre nevezett be, előételnek sörretek (Radi), főételnek pedig sertéscsülök káposztával és burgonyapürével. A desszert pedig fahéjas bundában almaszeletek, az asztalunknál flambírozva, és volt egy gombóc vaníliafagyi is hozzá. Én egy Bayern Duo nevezetű specialitással csillapítottam az éhségem, sertés- és borjúcsülök szeletek burgonyagombóccal és salátával. Érdekesség hogy a csülköt szósszal tálalták.



Ebéd után kicsit sétáltunk a belvárosban, megnéztük a Viktualienmarkt-ot, picit vásárolgattunk, majd visszamentünk az autónkhoz. Ezután kimentünk a közeli Dachauba megnézni a koncentrációs tábort, a területére be lehetett menni, de a múzeum rész, illetve a barakk amit belülről is meg lehet tekinteni már bezárt.




Azért körülnéztünk, ha már ott voltunk, valójában már itthon utánaolvastunk a tábor történetének, és annak, hogy kik és miért kerültek oda. Már hat óra is elmúlt mikor elindultunk következő állomáshelyünkre, Garmisch-Partenkirchenbe. Ahogy azt jeleztem is korábban házigazdáinknak, este 8-kor meg is érkeztünk. Tágas apartman, fürdőkádas fürdőszoba, külön a konyharész, a háló és a nappali. Pont olyan amilyet szerettünk volna. Persze az erkély sem hiányzik, ahova ki tudunk ülni étkezni is.

3. nap Sasfészek - Berchtesgaden - Salzburg

A következő nap Hitler teaházáé, a Sasfészeké. Leautózunk a buszmegállóig, ahonnan egy megállónyi buszozás után Berchtesgaden pályaudvaráig megyünk. Itt már benn áll, és szinte azonnal indul az a járat, amivel az ún. Kehlstein Dokumentation-ig megyünk. Az út kb. 20 percet vesz igénybe.



A Dokumentation-nál jön egy kis sorbanállás, ugyanis itt kell megvenni a jegyeket, a buszra, amivel a Sasfészekig megyünk. A 11 órakor induló, 3-as számú autóbuszra kapunk jegyet fejenként 13,50 euroért, itt is ér valamit tehát a Kurkarte, 1,50 euro kedvezmény járt. Még volt idő az indulásig, így hát benéztünk az ajándékshop-ba, ahol felfedeztük, hogy magyar nyelvű könyvet lehet kapni a Sasfészekről 10 euroért, amit meg is vettünk. Negyed óra alatt fenn vannak a buszok (5 megy egyszerre) egy nagy parkolóban. Maga a buszút egy élmény, ahogy a keskeny úton, alagutakon át kanyargunk felfelé. Úgy tudom ezekenek a buszoknak speciális motorjuk és fékük van. A fenti parkolóban a Sasfészek liftjéhez vezető alagút bejárata mellett van egy kis épület. Ennél lehet időpontot kérni a lefele útra. Mi a 14 óra 20 percet választjuk, ezt rá is pecsételik a jegyekre. Irány az alagút, ahol van egy kis sorbanállás. Az untersberg-i márvánnyal kifalazott alagút egy körcsarnokba vezet, ahonnan lift visz fel a Sasfészek épületébe.


Amikor felérünk először kisétálunk a csúcskereszthez, ahol gyönyörködünk a panorámában, meg fotózgatunk, aztán leülünk egy ebédre a Sasfészek teraszára, majd a süti és a kávé után megnézzük belülről is az épületet, ahol a falak és a mennyezet burkolatai eredetiek. A konfencia teremben van egy márvány kandalló, amit Mussolini adott ajándékba Hitlernek. Maga az egész élmény a felejthetetlen kategóriába tartozik a felvezető buszúttal, a páratlan szépségű panorámával, a Sasfészekkel, a történelem egy darabkájával. Micsoda munka és erőfeszítés lehetett ide utat építeni, épületet emelni! Mindezt 12 hónap alatt 1937-38-ban…
Végül hamarabb lejöttünk a tervezettnél, a buszparkolóban mutattuk a jegyünket a 14 óra 20-as pecséttel, de semmi akadálya nem volt annak, hogy 13 óra 30-assal lejöjjünk, odairányítottak minket az 5-ös számú buszhoz. Ahogy leértünk, várnunk sem kellett arra a buszra, amivel visszajutottunk Berchtesgadenbe.


A délutánt itt töltöttünk a településen, majd vacsorára hazamentünk. Vacsi után irány Salzburg, hiszen jegyünk van a Red Bull Salzburg – Maccabi Haifa BL meccsre. Itthonról, interneten keresztül vásároltuk meg a tiketteket, az egyik családi szektor (nemdohányzó) hetedik sorába.




Még sosem voltam a Red Bull stadionjában, mint ahogy ehhez hasonló építményben sem. Teljesen elvarázsolt, remélem nem utoljára voltam ilyen futball stadionban. Valódi BL meccs, valódi BL körítéssel. A Salzburg sajnos kikapott, az izraeliek sokkal jobban játszottak, szervezettebb csapat benyomását keltették, a sógorok játéka kimerült abban, hogy előre ívelgették a labdát, túl sok elképzelés nem volt támadójátékukban. Meccs után még bemegyünk Salzburgba tankolni egyet, olcsóbb az üzemanyag mint odahaza Magyarországon, a németországi árakról pedig nem is beszélve. Talán már éjfél is elmúlt mire hazaértünk, pedig kell a pihenés, mert másnap ismét egy hosszú nap vár ránk.

2. nap Jennerbahn - Königssee - Watzmann termálfürdő


Másnap lemegyünk Wemholz buszmegállóig autóval, majd ott buszra pattanunk, és a Jenner kabinos felvonójáig utazunk. Itt egy ún. See-Gipfel Ticketet veszünk, ami érvényes a Jennerbahnra, és egy hajózásra a Königsseen St. Bartholomäig és vissza. A felvonó és a tó egyébként közel van egymáshoz, egy hatalmas közös parkolójuk van, sétával néhány percnyire van a felvonó aljától a hajóállomás. Nekünk az volt a tervünk, hogy egy napon megnézzük mindkettőt. Az időjárásra nincs panasz, ragyogó napsütés, kellemes idő.



Maga a felvonó két személyes, és 1802 m magasra visz fel. Egy kis séta után a Jenner 1874 m csúcsára jutunk, ahonnan lélegzetelállító panoráma nyílik a sötétzöld és kristálytiszta vízű tóra, a Königssee-re, amely beékelődik a meredek sziklafalak közé.





Miután lemegyünk a felvonóval ezt a tavat vesszük célba. Amikor megvettük a kombijegyet egy Gutschein-t, azaz bónt kaptunk, aminek ellenében a hajóállomás pénztáránál átvehetjük a hajójegyeinket. Azt tudni kell, hogy nem kötelező ugyanazon a napon megjárni mindkettőt, a hajózást máskor is megtehettük volna, ám mivel a Jennernél vettük a kombijegyet, így a felvonó jegyünk a vásárlás napjára szólt, azt aznap fel kellett használni, viszont a hajózás ideje mindegy volt. Azt nem tudom fordítva hogyan működik, gondolom hasonlóképp, mármint ha valaki a hajóállomáson veszi meg a See-Gipfel Ticketet gondolom aznap hajózik, és bónt kap a felvonózáshoz, amit szintén nem kötelező aznap felhasználni. A hajóállomás pénztáránál ráfizetünk fejenként még 3 eurot, mert nem csak a templomig szeretnénk menni, hanem a tó végéig, Salet megállóig, hogy onnan majd elsétáljunk a Königssee mögött lévő kis tóhoz, az Obersee-ig. Mivel tömegeket vonz a hely, elég sűrűn járnak ezek a motoros hajók. A pénztárnál kis magyar nyelvű szórólapocskát kapunk, amely a tóval kapcsolatos információkat tartalmazza. Maga a tó 8 km hosszú, szélessége eléri az 1250 m-t, mélysége helyenként a 200 m-t.




A tó vize jéghideg, mert vízutánpótlását főleg a mélyből, a felszín alatti patakokból nyeri, ez Németország legtisztább tava. A hajózás egyik legnagyobb élménye, amikor elérünk az Echowand (visszhangfal) alá a kapitány elővesz egy trombitát, majd megfújja, ami visszhangzik. St. Bartholomä templománál sokan kiszállnak a hajóból (ez amikor mi ott jártunk fel volt állványozva, éppen felújítják), majd miután kiderül hogy át kell szállni egy másik hajóra ahhoz hogy Salet-ig menjünk mi is kiszállunk.


A másik hajó már nem túlzsúfolt, kényelmesebb az utazás. Salet megállótól kb. 15 perc séta az Obersee, ennek is hideg a vize, ám ez cseppet sem zavar néhány német lurkót, akik vígan lubickolnak nyakig merülve. A szórólapon beharangozott mély csendről ugyan szó sincs, ám a látvány így is lenyűgöző. A visszaút is békésen telik a hajón, nem szállunk ki megnézni a St. Bartholomä templomot. Ez a kör (Königssee-Salet-Königssee) kb. két óra ami a hajózási részét illeti, így tehát célszerű rászánni egy fél napot, hogy kedvére pihenjen, kirándulgasson az ember. Busszal megyünk vissza Berchtesgaden-be, vacsorára haza is értünk a panzióba.

Vacsora után este elmentünk a Watzmann termálfürdőbe, a Kurkarte itt is némi kedvezményre jogosít. Nagyon hangulatos fürdő, főleg amikor már sötét van odakinn, kellemes a kültéri medence hőmérséklete is, noha a vize kicsit sós. Este 10 óra tájban érünk vissza a szállásra.

2009. szeptember 8., kedd

Bajor Alpok - 1. nap

Az már a tavaly nyári svájci nyaralás hazautazásakor körvonalazódott, hogy idén el kellene tölteni néhány napot Berchtesgaden környékén, megnézni a Sasfészket és a Königssee-t. Tavasszal pedig kialakult az is, hogy a nyaralás másik részében a Zugspitz környékét vegyük célba. Rendeltem prospektusokat Garmiscz-Partenkirchenből, így gyerekjáték volt szinte a szervezés. Így tehát 2009. augusztus 17-én felkerekedtünk, hogy 3 éjszakát Berchtesgaden vidékén töltsünk el, majd pedig 9-et Garmisch-Partenkirchenben. A szálláskeresés nem volt egyszerű, főleg az előbbi helyre, sorra jöttek az érdeklődő e-mailemre küldött válaszok amik arról szóltak, hogy már nincs helyük. Végül csak sikerült egy panziót találni Schönau am Königssee-ben. A cím szerint Schönauban van, ám a valóságban közelebb van Berchtesgadenhez, a hegyoldalban fekszik a Sasfészek alatt, Berchtesgaden felett, szóval csodálatos panorámában volt részünk.

Ez a Pension Watzmannblick, ahol fejenként és éjszakánként 30 euroért kaptunk félpanziós ellátást, és egy nagy szobát erkéllyel. Garmish-Partenkirchenben a hosszabb időre való tekintettel apartmant kerestem, végül csak sikerült megfelelő méretűt - amiben külön van a konyha, a nappali és a hálószoba -, jó áron, buszmegállóhoz közel találni a Münchner Strassen. Ez lenne az: Ferienwohnung Sexl

Augusztus 17-én hétfőn este hat óra után érkeztünk meg Berctesgadenbe, ahol éppen vacsoraidő volt, miután megnéztük szobánkat mehettünk is az étkezőbe. Vacsora után kicsit sétáltunk, fotózgattunk a panzió környékén, ekkor fedeztük fel, hogy felettünk a Sasfészek van.

Megnéztük a lenti buszmegállót, ahol van egy ingyenes parkoló, itt lehet hagyni az autót, amikor majd buszozunk, merthogy a kurtaxa megfizetésének ellenében (ami benne foglaltatik a szobaárban) ingyenesen használhatók a régióban a buszok. Maga a kártya egy plasztiklapocska, olyan mint egy bankkártya. Távozáskor vissza kell adni a panzió tulajdonosának. Buszmenetrend szerencsére van, még idehaza kinyomtattam azokat az útvonalakat, ami bennünket érint, a 841-es és 849-es vonalakét.
Íme a vonaltérkép: Vonaltérkép és a menetrend: 841-es vonal, 849-es vonal
Besötétedik lassan, de azért még elmegyünk a Königsseehez, a királyok tavához. Kicsit sétálunk, majd visszatérünk a panzióba.

2009. augusztus 30., vasárnap

Újra itthon, a bajor alpokkal a szívemben :)

Sajnos lejárt a nyaralás, ismét itthon vagyok. Képek és részletes beszámoló később, egyelőre csak röviden arról merre is jártunk:

1. nap Utazás
2. nap Jennerbahn - Königsseen hajózás, este fürdés a Wattzmann termálfürdőben
3. nap Berchtesgaden, Sasfészek, Red Bull Salzburg - Maccabi Haifa BL meccs
4. nap Továbbutazás Garmisch-Partenkirchenbe, útközben Münchenben csülök evés, Viktualienmarkt és Dachau koncentrációs tábor.
5. nap Hohenschwangau és Neuschwanstein kastélyok
6. nap Esős idő lévén séta a belvárosban, ismerkedés a környékkel
7. nap Nyári szánkózás, Graseckbahn + Partnachklamm
8. nap Zugspitz körutazás Németország legmagasabb pontja fogaskerekűvel + 2 kabinos felvonóval, este Alpspitz Wellenbad
9. nap Alpspitz-Kreuzek körutazás kabinos felvonókkal, délután Wank hegye felvonóval
10. nap Eckbauerbahn
11. nap Höllentalklamm
12. nap Bayern Tickettel vonatozás Münchenbe, Allianz Aréna, Olimpiai torony, Vízi világ, Viktualienmarkt
13. nap Hazautazás Balatonig
14. nap Hazautazás Pécsig :)

2009. augusztus 12., szerda

Már csak 5 nap és indulás!

Jó régen írtam már a blogomba. Lassan véget ér a nyár, és még nem voltunk nyaralni. Voltak programok, láttam a Tenkes kapitánya musicalt Siklóson, az István a király rockoperát meg Szegeden. Jövő hétfőn azonban irány Bajorország! Persze a baleset most sem került el, egy héttel az indulás előtt "szerencsésen" kiment a bokám, de elmondhatom, hogy szépen javul, van remény arra, hogy nem maradnak el a nagy túrázások :) Szóval hétfőn indulunk Schönau am Königsee-be, ahol 3 éjszakát töltünk el, megnézzük a Sasfészket, felmegyünk a Jennerbahn-nal a hegy tetejére, és hajózunk a tavon. Szerda este focimeccsre megyünk, a Red Bull Salzburg - Maccabi Haifa BL meccset nézzük meg. Másnap München a program, majd utána megyünk Garmisch-Partenkirchen-be, ahol augusztus 29-ig maradunk. A nyaralásról képekkel és leírással is fogok szolgálni itt, a blogomban :)