2008. november 28., péntek

Rebecca Moszkvában

2009-ben már Moszkvában is látható lesz a Rebecca c. musical.
Íme egy video.

2008. november 16., vasárnap

Két kép

Két kép egy hipermarketből.


Jó dolga lehet annak az igazgatónak, aki ilyen szettet kap... Szépen mutatna bármelyik bank vezérigazgatójának irodájában.



Erre azt hiszem inkább nem mondok semmit...

2008. november 3., hétfő

Operett gála

Október 24-én, a Magyar Operett napján az Operettszínházban jártunk egy nagyszabású gálaesten. Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Zerkovitz Béla és Johann Strauss legismertebb dalaival ünnepelt a Budapesti Operettszínház sztárcsapata. Hat esztendeje hagyomány ugyanis, hogy Lehár Ferenc halálának, s Kálmán Imre születésének évfordulóján ünneplik a magyar operettet: 2002 óta hivatalosan a Magyar Operett Napja október 24.

Részleteket hallhattunk a Csárdáskirálynő, a Bajadér, a Csókos asszony, A víg özvegy, a Dr. Bőregér és a Marica grófnő produkciókból. Vendégként fellépett Mága Zoltán hegedűvirtóz is, aki ugyancsak fantasztikus dolgot produkált.

2008. október 4., szombat

Végre - Rebecca

Szeptember 27-én voltunk Bécsben. Kicsit nézelődtünk a Naschmarkt-on, de az elsődleges úticélunk persze a Raimund színház jegypénztára volt. Vettünk is két jegyet a december 6-i Rebecca-ra, így Télapó ünnepét az osztrák fővárosban töltjük. Őszintén szólva, amikor néhány hónappal ezelőtt meghallottam néhány dalt a musicalből, azóta volt bennem az érzés, hogy szeretném megnézni ezt az előadást. A Mrs. Danvers-t alakító Susan RIGVAVA-DUMAS hangja, amikor a Rebecca-t énekli, az különösen magával ragadt. Uwe Kröger pedig - akire Maxim de Winter szerepét osztották -, az egyik legnagyobb német musical sztár. Van saját honlapja is, a www.uwekroeger.com-on. A musicalről pedig itt olvashattok bővebben: A Rebecca musical honlapja.

És íme egy kép, ami múlt szombaton készült a színház előtt.

2008. szeptember 24., szerda

Djurdjevdan

Kánikula! No nem most, hanem a halfeszko idején Szegeden. De azért jó volt, finom volt a halászlé, a rántott harcsa és a rétes is. Boban Markovic persze jó sokat késett a koncertjéről, nehezen akartak belemelegedni, de végül csak sikerült. Játszották a Djurdjevdant is, bár a hangulat meg sem közelítette a belgrádit, amit ezen a YouTube videon láthattok, a Bjelo Dugme és a százezres közönség jóvoltából.

2008. szeptember 4., csütörtök

Halfesztivál Szegeden

Holnap ismét Szegedre megyünk, bő egy hónapon belül immár harmadszor. Augusztus elején a Szegedi Szabadtéri Játékokon jártunk, a Szentivánéji álom című worldmusicalt néztük meg. Fantasztikus volt! A szereplők hozták magukat, mint mindig :)
Most, szeptember első hétvégéjén pedig halfesztivál lesz Szegeden. Még sosem volt módunk eljutni rá, valahogy kimaradt :)
Itt van a Halfesztivál linkje

2008. augusztus 5., kedd

Hazautazás - Bludenz – Innsbruck – Lofer – Bad Reichenhall – Salzburg – Villach – Klagenfurt – Graz – Bad Radkersburg – Murska Sobota – Lenti - Pécs

Július 5.

Másnap reggeli után kicsit szétnézünk Bludenz belvárosában, mert ma van a Milka Fesztivál. Utána pedig irány haza. Bludenz – Innsbruck – Wörgl – Lofer – Bad Reichenhall – Salzburg – Villach – Klagenfurt – Graz – Bad Radkersburg – Murska Sobota – Lenti – Nagykanizsa – Pécs útvonalon haladunk. Útközben, német területen, Bad Reichenhall előtt, egészen pontosan Schneizlreuth-nál elhaladunk egy pisztráng-füstölő mellett. Gyorsan megfordulunk, majd visszamegyünk, úgyis ebédidő van… Lehet itt vásárolni elvitelre, de helyben fogyasztásra is, többféle füstölt halat. Mi egy-egy pisztrángot eszünk két-két szelet kenyérrel, és finom tormával. Annyira finom és ízletes, hogy úgy döntünk, hazára vásárolunk 4 darab halat, hiszen hűtőszekrényben 10 napig eláll. Ajánlom mindenkinek a helyet, aki arra jár és szereti a füstölt pisztrángot!

A sok nyaraló miatt az A10-es autópályán a Tauern Tunnel előtt volt torlódás, több kilométeren állt a kocsisor, és csak lassan haladt. Ez a dugó Flachaunál kezdődött. Az autópálya mellett természetesen mobilvécék és szemetesek álltak az utasok részére. Mint később kiderült egy lámpa irányította a forgalmat, ami kb. 10-15 percenként váltott zöldre. Volt időm megfigyelni, hogy osztrák rendszámú autó egy sem várakozott ebben a dugóban (nyilván informálódtak a rádióból...), zömében német, holland és svájci autók voltak, szombat lévén nyilván a tenger felé tartottak nyaralni. Ezt leszámítva jól lehetett haladni az autópályán. Megálltunk egy kávéra a szokásos helyünkön, a Wörthi-tavi pihenőnél, ausztriai utazáskor itt szinte mindig megállunk, hogy egy kávé és egy süti mellett gyönyörködjünk a Wörthi tóban és a panorámában. Éjfél után, fél 1-kor érkeztünk Pécsre, fáradtan, de tele élménnyel.










Interlaken - Bludenz

Július 4.

Úgy döntünk hogy egy nappal hamarább elindulunk haza, egyrészt mert kb. 1500 km-es út vár ránk Pécsig, másrészt pedig szeretnénk visszamenni Interlaken-be ajándékokat vásárolni. Valahogy az a hely nagyon a szívünkhöz ragadt. Az útvonal már ismerős, Täsch – Visp – Grimselpass – Meiringen – Interlaken. Leparkolunk a vasútállomásnál, ahol elég barátságos áron lehet parkolni svájci viszonyokhoz képest. Innen indulunk el gyalog a Höheweg nevű főutcán, ahol már minden ismerős, a négy- ötcsillagos szállodák, a Höhe-Matte ahová a fizetett siklóernyő túrázók érkeznek. Nagyon sokan foglalkoznak itt azzal hogy tandemernyőzést vállalnak, és bizony van is rá sok érdeklődő, akik befizetnek egy ilyen kalandra. Kicsit vásárolgatunk, majd öt óra tájban elindulunk hazafelé. A terv az hogy minél messzebb jussunk, és este 8-9 óra körül pedig keresünk egy hotelt ahol megalszunk éjszakára. Másfelé megyünk mint terveztünk, így Zürich-nél nem Liechtenstein felé haladunk, hanem Winterthur – St. Gallen lesz az útvonalunk. Zürich-nél „elfelejtettek” a svájciak elkerülő szakaszt építeni az autópályára, így bevisz az út minket a városba, ahol hatalmas dugó van, így több mint egy óra alatt verekedjük át magunkat a városon. A Bodeni tónál lépjük át a svájci-osztrák határt, ahol először is egy osztrák autópálya matricát vásárolunk, mert amit június 21-én vettünk 10 napost, az már lejárt. Egészen Bludenz-ig megyünk, majd úgy döntünk itt szállunk meg éjszakára, mert már ismerjük ezt a helyet, korábban nyaraltunk ezen a környéken. Nem túl sok hotel van, de végül sikerült egy háromcsillagost találni a Bludenz melletti Nüziders-ben. Van még konyha, így kapunk vacsorát is.

Zermatt - Zürich

Július 3.

Délelőtt Zermattba megyünk át, de sajnos esős idő van, így visszamegyünk Täsch-be, összeszedünk néhány holmit, majd vonatra ülünk. Előzetes cél ismét Bern, de menet közben dől el, hogy inkább Zürich-be megyünk. Ha már Svájcban vagyunk ne maradjon ki. Délutánra érkezünk meg, úgyhogy csak pár óránk van. Sétálunk a világ legmenőbb bevásárlóutcáján, a Bahnhofstrasse-n, ami - mint ahogy a neve is mutatja – a főpályaudvartól indul. Van itt minden, butikok, ajándékboltok, az árak pedig az egekben. Később átvágunk egy sétálóutcán bolyongunk mindenfelé, majd a Limmat folyó partján találjunk magunkat. Gyönyörű épületek, templomok a folyó mindkét partján. Lassan ennivaló után nézünk, mert megéhezünk, be is térünk egy hatalmas önkiszolgáló jellegű étterembe, ahol több nemzet étele is megtalálható. Valami távol-keleti kajafélességgel csillapítjuk éhségünket, majd irány a főpályaudvar, mert már igen késő van, és három órás utazás vár még ránk hazáig. Ömlik az eső amikor kijövünk az étteremből, így felugrunk egy villamosra. A Centrálig megyünk, majd onnan egy átszállás után még megyünk egy megállót, és máris a főpályaudvarnál vagyunk. Este 7-kor indul a vonatunk, Visp-ig visz bennünket, ott kell majd átszállni a Zermatt felé tartó vonatra. Este 10 óra 3 perckor meg is érkezünk Täsch-be. Itt véget is ért a Swiss Passunk szerepe, mert a mai volt az utolsó nap amikor használhattuk.




























Chamonix – Mont Blanc

Július 2.

Irány a Mont Blanc! Ma Franciaország a célpont, pontosabban a Mont Blanc Express-el Chamonix-ba (itt rendezték az első téli olimpiát 1924-ben) megyünk, majd ott fel a gyűjtőkabinos felvonóval a 3842 m magasan lévő Aiguille du Midi-re, ahonnan a Mont Blanc szinte karnyújtásnyira van. Täsch-ből Visp-be vonatozunk le, ahol átszállunk a Genf-be tartó IC-re, ezzel Martigny-ig megyünk Martigny-ból indul a Mont Blanc Express, amit szintén külön térítés nélkül igénybe lehet venni Chamonix-ig. A neve ugyan Express, de a sebessége ezt nem tükrözi, többször fogaskerekek segítségével halad a vonat a hegyekben. Egy helyen át kell szállni, a svájci-francia határ könyékén, de gyakorlatilag miután átszálltak az utasok már indult is tovább a vonat. Martigny-ból kb. másfél óra az út Chamonix-be. A táj lenyűgöző, de hát ezt már annyiszor elmondta az ember svájci utazásai során. Chamonix-ban könnyen megtaláljuk a felvonó völgyi állomását. Elég mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, a fejenként 38 euros oda-visza szóló tikett nem olcsó. Hiába, az élményt meg kell fizetni, ha látni akarjuk az Alpok legmagasabb pontját. A Mont Blanc csúcsára átlagban évi 20 ezren jutnak fel. Nem kis szám. Két szakaszban jutunk fel a gyűjtőkabinos felvonóval az Aiguille du Midi-re. Egy japán csoportot sikerül kifognunk, velük megyünk fel. Elég hangosak, hogy tényleg félnek-e vagy csak úgy csinálnak azt nem tudni, de van aki levéve sapkáját azt a szeme elé teszi, hogy ne is lássa hova megy a felvonó. A második szakasz kicsit meredekebb, itt már szép lassan a hóhatár fölé emelkedünk. Ahogy közelítünk a felső állomáshoz, a mellettünk lévő hegygerincen hegymászókat veszünk észre. Mikor felérünk, és az egyik kilátóponthoz megyünk még több hegymászót láthatunk szerte a környéken. Fantasztikus a panoráma. Szavakkal nehéz leírni, de tényleg ott magasodik előttünk a Mont Blanc teljes pompájában, tekintélyt tisztelő hatalmasságával. Kb. másfél – két órát időzünk fenn. Itt már a lépcsőzés is nehezen megy, főleg felfelé. Az a néhány lépcsőfok jobban kifáraszt mintha odahaza felszaladnék a kilencedik emeletre… Mikor leérünk még kicsit sétálunk meg várásolgatunk Chamonix-ban, majd elindulunk hazafelé a Mont Blanc Express-el.











Grimselpass - Aletsch-gleccser – Zermatt – Gornergrat

Július 1.

A mai nap a költözésé. Búcsút veszünk házigazdáinktól, akik még marasztalnának bennünket, akár több napig is eltölthetnénk még náluk, mert csak hétvégén érkezik a következő vendég. Minket azonban már várnak Täsch-ben, így kifizetjük a szállás árát, meg veszünk egy darab saját készítésű sajtot a házigazdáktól, felpakoljuk autónkat és 10 órakor útnak indulunk. Utunk a Grimselpass-on át vezet, fenn meg is állunk kicsit nézelődni, aztán haladunk tovább. Ami korábban elmaradt, azt most pótoljuk, azaz Fiesch-ben felmegyünk az Eggishorn-hoz a gyűjtőkabinos felvonóval, hogy megnézzük az Aletsch-gleccsert, aminek egy részét már láttuk a Jungfraujoch-ról. Csodálatos látvány tárul elénk odafenn. Alattunk az Alpok leghosszabb gleccserének kanyarja. Van egy kis hütte is itt fenn, kiülünk a teraszára, iszunk két kávét, én eszem egy raclette-t, párom pedig egy almásrétest vaníliaszósszal. Az adagok nem túl nagyok, az almásrétes pedig az osztrákok almásrétesének a nyomába sem érhet… Nyugalmas idefenn, nehezünkre esik lemenni innen és folytatni utunkat a Mattertal felé. Täsch-ben könnyen megleljük szálláshelyünket, a Haus Namaste-ben egy stúdióban leszünk néhány napig. Pár cuccot felviszünk, majd Zermatt-ba megyünk, hogy felmenjünk a Gornergratbahn-nal a Gornergrat-ra (3089 méter). Zermatt-ba húsz percenként jár a vonat, és beléptető kapuk vannak. Kicsit felhős az idő Zermatt-ban, de azért a Matterhorn jellegzetes alakja elő-előbukkan. Úgy döntünk felmegyünk a hat órakor induló vonattal, mivel a webkamerák azt mutatják hogy a Gornergraton nem burkolózott felhőbe minden. Nincs az a tömegnyomor szerencsére, egy kisebb külföldi csoport van, meg még néhány emberke. Ráadásul a külföldi csoport a Gornergraton lévő szállodában lakik, oda mentek fel. Útközben még mormotákat is látni a vonatból, nem messze a sínektől keresgélnek. Csodálatos a panoráma odafenn, bár az látszik hogy esőfelhők gyűlnek a távolban. Kb. másfél óránk van, az utolsó vonat nyolc óra előtt pár perccel indul. Kicsit sétálunk a környéken, nézelődünk. Még egy templom is van, benne mécsesek égnek. A Matterhorn pedig szinte karnyújtásnyira. Nyugalmas minden, sehol nincs a nappali zsúfoltság, még egyedül is tud lenni az ember. Persze mire leérünk a vonattal Zermatt-ba, már zuhog az eső. Visszamegyünk Täsch-ba, majd az állomással szembeni pizzériába térünk be vacsorázni.

Genf

Június 30.

Kicsit borúsabb időre ébredünk, így megváltoztatjuk eredeti tervünket (Fiesch-be, az Eggishornra mentünk volna). Vonatra szállunk, a déli részt vesszük célba, hátha arra jobb az idő. Úgy döntünk, Martigny-ba megyünk, majd onnét a St. Bernard Express-el utazunk tovább. Miután Visp-nél átszállunk, ismét változtatunk a terven, inkább elmegyünk Genf-be, hamár a vonatunknak úgyis az a végállomása. Nem volt rossz döntés, gyönyörű tájakon haladunk, a Genfi-tó pedig csodaszép. Genfben csak pár óránk van, megnézzük a Genfi tónál a Jet d'eau-t, a szökőkutat, amely 140 méter magasra szökik fel. Jean Jacques Rousseau szobrát is megtaláljuk sétáink során. Lassan visszaindulunk a főpályaudvarra, ahová épp egy TGV érkezik, látványra nem rossz, engem, mint vasútbarátot örömmel tölt el, így készül egy közös fotó is :) Ez a vonat hamarabb Párizsba fog érni, mint én haza Grindelwald-ba, pedig a távolság kb. háromszor akkora Genf és Párizs között, mint Genf és Grindelwald között… Genf – Bern- Interlaken – Grindelwald útvonalon utazunk, tehát nem arra amerről érkeztünk. A vonatok pedig – ahogy azt már megszokhattuk – pontosak és kényelmesek, és a csatlakozásra sem kell sokat várni az átszállásoknál.

2008. július 28., hétfő

Luzern - Bern

Június 29.

Ma egy városnézős, vonatozós napot tartunk. Először Luzern-be megyünk, Interlakenben, majd Meiringenben vár ránk egy átszállás. Megint csak csodálatos tájakon halad a vonatunk. Luzern-ben épp a jódlifesztivál van, így a belváros egy része az autós forgalom elöl le van zárva. A pályaudvarral szemben a hajóállomás, a Vierwaldstätter tavon lehet hajókázni. Egy folyó, a Reuss szeli át a várost, több híd is átível a folyó felett. A leghíresebb a Kapellbrücke, ez egy fedett fahíd, amelynek közepén egy nyolcszögletű torony áll. Kicsit sétálunk a városban, eszünk pár falatot, majd ismét visszamegyünk a pályaudvarra, hogy Bern-be menjünk tovább, hiszen ma van az Európa Bajnokság döntője, és Bern-ben meg szeretnénk nézni a szurkolói zónát. Sajnos Luzern-ben a közeledési múzeum kimaradt idő hiányában, pedig azt érdemes megnéznie annak aki arra jár.

Egy óra alatt Bernbe érünk Luzernből. A pályaudvar előtti téren találomra felülünk egy villamosra (ha jól emlékszem a 3-as volt az), és megyünk vele néhány megállót. A Helvetiaplatz-on szállunk le, itt található az Einstein múzeum, de oda sajnos már nem mehetünk be, mert záróra. Sebaj, megkeressük az állatkertet, a 19-es busszal kell menni néhány megállót a Helvetiaplatz-tól. Az állatkert nagyon klassz, bár túl sok időnk itt sem volt a közelgő zárás miatt, de azért sikerül minden állatot megnézni. Kora este van. Az állatkertből elindulunk a folyó felé. Itt egy igen szokatlan látványban van részünk. Egy gyors sodrású, mélyzöld folyóról van szó, az Aare folyóról. A folyón pedig emberek sodortatják magukat az árral! Fiatalabbak, idősebbek, férfiak, nők, gyerekek. A bátrabbak egyenesen a hidakról ugranak bele, egy műanyag hordóval együtt, amiben a ruhájuk, holmijuk van… A „félénkebbek” a lépcsőről ereszkednek bele, pár száz métert haladnak a folyóval, majd valamelyik következő feljárónál „kiszállnak”. Napközben forróság volt, az igaz, és kicsit irigyeljük is az embereket, akik a hűs vízben vannak nyakig. De hogy kipróbálnánk-e ezt mi is? Jó kérdés. Kicsit veszélyesebbnek tűnik a zalakarosi élményfürdő sodrófolyosójánál… Lassan elindulunk vissza a városközpontba, ugyanazon az úton ahol jöttünk is, először busszal majd villamossal megyünk. Leszállunk a szurkolói zónánál. Sokan vannak, két lezárt szurkolói zóna is van kivetítőkkel, egymástól kb. 150 méterre. Már gyűlnek a szurkolók, de több a spanyol érzelmű az öltözékekből ítélve. Mi kicsit nézelődünk, majd úgy döntünk hazamegyünk, nagyon későn érnénk haza, ha itt néznénk meg az EB döntőt, no meg még mindig bennünk van az előző napi túra fáradtsága.



















Triftbrücke

Június 28.

Ezen a napon a Triftbrücke-t vettük célba, ehhez vonaton és buszon is kellett utazni. Először lementünk Grindelwald-ba vonattal, majd egy átszállás után Meiringen-ig vonatoztunk. Szép helyen halad a vonat, csodálatos látványt nyújt a Brienz-i tó a mélyzöld színével, szinte csábítja az embert arra, hogy megmártózzon benne. Ez persze kimarad most, maradunk a vonaton. Meiringenben buszra szállunk át, némi bizonytalankodás után találjuk meg buszunkat, de nekünk a Sustenpass-ra tartó járatot kell keresnünk, ami kis idő múlva elő is áll. Itt is elég csak felmutatni a Swiss Pass-t, már mehetünk is az autóbusz belsejébe. A klíma kitűnő, működik, így kellemesen telik a rövidke utunk. Közvetlenül a Triftbahn előtt tesz le bennünket az autóbusz. Sajnos becsúszott elénk egy csoport, akik szintén a mi buszunkkal érkeztek, így kb. fél órát kell várni a feljutásra, mert a felvonó 8 személyes, és kb. 10 percenként tud 8 főt a magasba vinni. Amikor megvesszük a jegyeket (20 CHF/fő) kapunk egy sorszámot, ezt kell figyelni, ha halljuk a hangosbemondóban, akkor mehetünk fel a kabinos felvonóval. A prospektusok szerint 1,5 órás útra van a függőhíd, a helyet egyébként úgy is jellemzik hogy egy darabka Nepál. Egy 102 méter hosszú, 70 méter magasan kifeszített függőhídról van szó, amely alatt egy gleccserből fakadó tó van, ezt a helyet szeretnénk megnézni. A túra több mint másfél órát vesz igénybe, és eléggé fárasztó a nagy hőségben. A híd felett pihentünk meg végül, és nem merészkedtünk le a hídra, ami egyébként elég félelmetes látványt nyújt ilyen közelről. Túl sok idő nincs, hisz azt is be kell kalkulálni, hogy elvileg 16 óráig közlekedik a kabinos felvonó. Azért elvileg, mert nagyon sokan öt óra tájban értünk vissza a hídtól, és bizony még járt a felvonó, a személyzet távcsővel figyelte a hegyoldalt, hogy mennyien vannak még fenn. Szerencsére a buszra sem kellett sokat várni lenn így a már ismert útvonalon tértünk haza Grindelwaldba egy igen kimerítő nap után.







Jungfraujoch

Június 27.

Reggel szokás szerint a webkamerákat nézem a tévében, és bizony odafenn napos az idő, kék az ég, noha az Eiger még mindig eltakarja előlünk a híres északi falát (is). Lesétálunk Grindelwald Grund állomásra, ez a háztól kb. 3 percnyire van. Itt megvesszük a jegyeket, a Swiss Pass ide sajnos csak kedvezményt ad, nem használható ingyenesen a hegyi vasút. 104 CHF fejenként a menettérti jegy ára a 153 CHF teljes ár helyett. Szép zöld-sárga vonattal jutunk fel Kleine Scheidegg-ig, az Eiger sajnos továbbra is felhőben. Kleine Scheidegg-en át kell szállni, innen már piros szerelvényekkel folytatjuk tovább az utunkat. Alig találunk helyet, mert kicsit lassan érünk a vonathoz, hiszen Kleine Scheidegg-en is van látnivaló. Már-már úgy tűnik nem is lesz ülőhelyünk, de szerencsére itt is segítségére vannak az utasoknak a vasút dolgozói, akik integetnek felénk, hogy menjünk az utolsó kocsiba, ott még hét hely van. Innen az út nagy része – ami kb. 50 perc - a hely belsejében visz, megállókkal, ahol hatalmas ablakok vannak a szikla falában, ahonnan ki lehet nézni a környékre. Meg is áll a vonat 5-5 percekre ezeken a megállókon, egyedül az Eismeer megállónál lehet valamit látni, Eigernordwand továbbra is felhőben. A vonaton eközben megy a vetítés, egy kis történelem, illetve bemutató arról mi is vár ránk odafenn, ezt persze nem mindenki nézi, mert többen elbóbiskoltak, nyilván a magasság miatt. Meglehetősen hűvös van 3454 méteren amikor kiszállunk Európa legmagasabban fekvő pályaudvarán, a Top of Europe-on. Nem is kinn vagyunk a szabad ég alatt, hanem továbbra is a hegy gyomrában. Először a jégpalotát keressük fel, itt nagyon szép jégszobrok vannak. Mindenhol jég, még a talpunk alatt is. Utána kimegyünk a szabadba, az ún. Plateau nevű helyre. Fúj a szél, a sapka bizony lenn maradt a szálláson. Gyönyörű kék ég, meg a vakítóan fehér hó. Visszamegyünk a hegy belsejébe, hogy megkeressük a Sphinx-hez repítő liftet, amely 3571 méterre visz bennünket. Ami érdekes, több helyen táblák jelzik hogy a nagy magasság miatt lassan közlekedjen az ember, főleg a lépcsőkön, mert sokkal megerőltetőbb odafenn a mozgás. Mielőtt azonban felmennénk a Sphinx-hez kinézünk a szabadba, ahonnan éppen egy csoport gleccsertúrára indul. Itt egyébként lehet síelni snowboardozni, csúszkálni, vannak szánhúzó kutyusok, de a bátrabbak kipróbálhatják a Tyrolienne-t, ami annyit tesz, hogy kötélpályán csúszhat le, némi lépcsőzés után, ami a hóba van belevájva. Aki jó erőben érzi magát az tehet egy túrát a Mönchsjochhüttéhez, tervben volt, de mi most ezt kihagyjuk, mert párosunk egyik tagját szinte „megrészegítette” a magasság, nem érzi túl jól magát. Ismét visszamegyünk a hegy belsejébe, most már tényleg irány a Sphinx, egy nagyobb indiai csoport társaságában be is zsúfolódunk a liftbe (egyébként két lift közlekedik a hatalmas emberforgalom miatt). Odafenn ismét egy gyönyörű panoráma fogad bennünket, noha kicsit befelhősödik az ég körülöttünk. Néhány fotó készül, majd irány vissza a lifthez. Lemegyünk az éttermekhez, iszunk egy kávét meg eszünk egy sütit mielőtt búcsút intenénk Jungfraujoch-nak.

Miután leérünk Grindelwald-ba, úgy döntünk hogy lemegyünk Interlaken-be kicsit körülnézünk az üdülőhelyen. A vonatút 34 perc, és Interlaken-Ost állomásra érkezünk. Interlaken két tó között fekszik a Thun-i és a Brienz-i tavak között. Gyönyörű szállodák, a település közepén lévő parkban landoló siklóernyősök, édesség- és óraboltok tömege. A városka két vasútállomással is rendelkezik, és mindkettőnél ott található a hajóállomás is, így aki vízen szeretné folytatni az útját annak nem kell sokat gyalogolnia.

Montreux - Genfi tó


Június 26.

Másnap reggel kicsit felhős az idő. A terv az volt hogy felmegyünk a Jungfraujoch-ra, de mivel az Eiger is felhőbe burkolózott, úgy döntünk jobb időre halasztjuk ezt a programot, noha a webkamerák fenn tisztább időt mutatnak. Jön a döntés, inkább vonatozzunk el kicsit messzebbre. A Grindelwaldi vasútállomáson megvesszük a Swiss Pass-t, amivel július 3-ig (8 nap) korlátlan mennyiségben utazhatunk vonaton, hajón, autóbuszon, használhatjuk a helyi tömegközlekedést a nagyvárosokban, ezen felül 400 svájci múzeumba is belépőként szolgál. Kettőnknek 640 frankba kerül ez.
Első utunk a Genfi-tó partján lévő Montreux-be vezet. Grindelwald állomásról levonatozunk Interlakenbe egy kék-sárga vonattal, majd az átszállás után Spiez-ig a Berlinbe tartó 272-es számú német ICE-el utazunk. Itt újabb átszállás következik, Visp-ig megyünk egy emeletes személykocsikból álló IC járattal. Visp-ben sem kell várnunk szinte, újabb átszállás következik, és egy InterRegio járattal megyünk Montreux-ig. Grindelwald-ban 9 óra 20-kor ültünk vonatra, három átszállás után pedig 12 óra 18 percre érkeztünk meg Montreux-be. A vonatok kivétel nélkül tiszták, kulturáltak, a mellékhelység is normálisan néz ki, élmény az utazás, pedig még csak most kezdtük. Miután leszállunk Montreux-ben, elindulunk lefelé a tópartra. Csodálatos. Zöld pázsit, pálmafák, a parkban piknikelő emberkék. Más világ mint a nagy hegyek közt, pedig ez is ugyanaz az ország ahonnan reggel elindultunk. A Chateau de Chillon-t vesszük célba, persze gyalog. Menet közben eszünk egyet a helyi McDonalds-ban, illetve egy másik gyorsétkezdében. Kb. másfél-két órás séta ez, sok-sok nézelődéssel, fényképezéssel.
A Swiss Pass ingyenes belépést biztosít, persze azért fel kell mutatni a pénztárnál, hogy kapjunk 0 frankról szóló jegyeket… Mivel a Swiss Passon rajta van a nemzetiségünk is, így a belépők mellett a kezünkbe nyomnak egy magyar nyelvű tájékoztatót is a kastélyról. Jól esik betérni a kastély hűs falai közé. Miután megnéztük, úgy döntünk hajóval megyünk vissza Montreux-be, nem is kell szinte várni, már érkezik is egy. A hajó elejébe tartunk, ott legalább menet közben hűt minket a menetszél. Hamar visszaérkezünk Montreux-be. Még egy kis bevásárlás a helyi boltban, majd irány a vasútállomás. Ugynazon az úton megyünk haza, amin idefele jöttünk is, három átszállás vár ránk hazáig.

Egy jótanács azoknak, akik a közeljövőben svájci vonatozást terveznek: figyeljék a hangosbemondót, a kiírást, illetve ha bizonytalanok keressék a sárga mellényt viselő vasúti dolgozókat, akik mindenben segítenek. Félig-meddig sikerült egyszer nekünk is rossz vonatra szállni, de szerencsére az első napon, így ez a továbbiakban nem okozott gondot. Konkrétan az Interlakenből Grindelwald-ba tartó vonatról van szó, ami két részből áll, ugyanis egy szerelvényként közlekedik a Lauterbrunnen-be tartó résszel is, amit Zweilütschinen-ben választanak le. Svájcban a peronok mindenhol szektorokra vannak osztva, A, B, C, és D szektor. Interlakenben az A szektorból Lauterbrunnen felé megy a vonat, a B szektorból pedig Grindelwald-ba. Amikor este hazafelé megy az ember fáradtan nem túl szerencsés a vonat rossz részére szállni. Pedig a nagy sietségben az első napokon előfordulhat, amikor még nem ismeri ki magát teljesen az ember. Igyekezni kell, mert nem sok idő marad az átszállásra. A tévedést akkor vesszük észre, amikor Lauterbrunnenből elindul visszafelé a vonat… Így Zweilütschinen-ben van némi időnk, de kb. 30 perc várakozás után mégiscsak sikerül a hazafele tartó vonatra szállni. Visszatérve a szektorokhoz, ez azért is hasznos dolog, mert előre lehet tudni, hogy melyik szektor milyen osztályú kocsit tartalmaz, így már érkezés előtt lehet helyezkedni, nem pedig akkor rohangálni az általunk igénybevehető kocsiosztályra, amikor már befutott a vonat. Jól sikerült nap volt a legelső, így elégedetten térünk nyugovóra vacsora után. Másnapra a Jungfraubahn és a Jungfraujoch van tervbe véve, ami az UNESCO világörökség része. Persze ha az időjárás másképp nem gondolja.