2008. július 28., hétfő

Luzern - Bern

Június 29.

Ma egy városnézős, vonatozós napot tartunk. Először Luzern-be megyünk, Interlakenben, majd Meiringenben vár ránk egy átszállás. Megint csak csodálatos tájakon halad a vonatunk. Luzern-ben épp a jódlifesztivál van, így a belváros egy része az autós forgalom elöl le van zárva. A pályaudvarral szemben a hajóállomás, a Vierwaldstätter tavon lehet hajókázni. Egy folyó, a Reuss szeli át a várost, több híd is átível a folyó felett. A leghíresebb a Kapellbrücke, ez egy fedett fahíd, amelynek közepén egy nyolcszögletű torony áll. Kicsit sétálunk a városban, eszünk pár falatot, majd ismét visszamegyünk a pályaudvarra, hogy Bern-be menjünk tovább, hiszen ma van az Európa Bajnokság döntője, és Bern-ben meg szeretnénk nézni a szurkolói zónát. Sajnos Luzern-ben a közeledési múzeum kimaradt idő hiányában, pedig azt érdemes megnéznie annak aki arra jár.

Egy óra alatt Bernbe érünk Luzernből. A pályaudvar előtti téren találomra felülünk egy villamosra (ha jól emlékszem a 3-as volt az), és megyünk vele néhány megállót. A Helvetiaplatz-on szállunk le, itt található az Einstein múzeum, de oda sajnos már nem mehetünk be, mert záróra. Sebaj, megkeressük az állatkertet, a 19-es busszal kell menni néhány megállót a Helvetiaplatz-tól. Az állatkert nagyon klassz, bár túl sok időnk itt sem volt a közelgő zárás miatt, de azért sikerül minden állatot megnézni. Kora este van. Az állatkertből elindulunk a folyó felé. Itt egy igen szokatlan látványban van részünk. Egy gyors sodrású, mélyzöld folyóról van szó, az Aare folyóról. A folyón pedig emberek sodortatják magukat az árral! Fiatalabbak, idősebbek, férfiak, nők, gyerekek. A bátrabbak egyenesen a hidakról ugranak bele, egy műanyag hordóval együtt, amiben a ruhájuk, holmijuk van… A „félénkebbek” a lépcsőről ereszkednek bele, pár száz métert haladnak a folyóval, majd valamelyik következő feljárónál „kiszállnak”. Napközben forróság volt, az igaz, és kicsit irigyeljük is az embereket, akik a hűs vízben vannak nyakig. De hogy kipróbálnánk-e ezt mi is? Jó kérdés. Kicsit veszélyesebbnek tűnik a zalakarosi élményfürdő sodrófolyosójánál… Lassan elindulunk vissza a városközpontba, ugyanazon az úton ahol jöttünk is, először busszal majd villamossal megyünk. Leszállunk a szurkolói zónánál. Sokan vannak, két lezárt szurkolói zóna is van kivetítőkkel, egymástól kb. 150 méterre. Már gyűlnek a szurkolók, de több a spanyol érzelmű az öltözékekből ítélve. Mi kicsit nézelődünk, majd úgy döntünk hazamegyünk, nagyon későn érnénk haza, ha itt néznénk meg az EB döntőt, no meg még mindig bennünk van az előző napi túra fáradtsága.



















Triftbrücke

Június 28.

Ezen a napon a Triftbrücke-t vettük célba, ehhez vonaton és buszon is kellett utazni. Először lementünk Grindelwald-ba vonattal, majd egy átszállás után Meiringen-ig vonatoztunk. Szép helyen halad a vonat, csodálatos látványt nyújt a Brienz-i tó a mélyzöld színével, szinte csábítja az embert arra, hogy megmártózzon benne. Ez persze kimarad most, maradunk a vonaton. Meiringenben buszra szállunk át, némi bizonytalankodás után találjuk meg buszunkat, de nekünk a Sustenpass-ra tartó járatot kell keresnünk, ami kis idő múlva elő is áll. Itt is elég csak felmutatni a Swiss Pass-t, már mehetünk is az autóbusz belsejébe. A klíma kitűnő, működik, így kellemesen telik a rövidke utunk. Közvetlenül a Triftbahn előtt tesz le bennünket az autóbusz. Sajnos becsúszott elénk egy csoport, akik szintén a mi buszunkkal érkeztek, így kb. fél órát kell várni a feljutásra, mert a felvonó 8 személyes, és kb. 10 percenként tud 8 főt a magasba vinni. Amikor megvesszük a jegyeket (20 CHF/fő) kapunk egy sorszámot, ezt kell figyelni, ha halljuk a hangosbemondóban, akkor mehetünk fel a kabinos felvonóval. A prospektusok szerint 1,5 órás útra van a függőhíd, a helyet egyébként úgy is jellemzik hogy egy darabka Nepál. Egy 102 méter hosszú, 70 méter magasan kifeszített függőhídról van szó, amely alatt egy gleccserből fakadó tó van, ezt a helyet szeretnénk megnézni. A túra több mint másfél órát vesz igénybe, és eléggé fárasztó a nagy hőségben. A híd felett pihentünk meg végül, és nem merészkedtünk le a hídra, ami egyébként elég félelmetes látványt nyújt ilyen közelről. Túl sok idő nincs, hisz azt is be kell kalkulálni, hogy elvileg 16 óráig közlekedik a kabinos felvonó. Azért elvileg, mert nagyon sokan öt óra tájban értünk vissza a hídtól, és bizony még járt a felvonó, a személyzet távcsővel figyelte a hegyoldalt, hogy mennyien vannak még fenn. Szerencsére a buszra sem kellett sokat várni lenn így a már ismert útvonalon tértünk haza Grindelwaldba egy igen kimerítő nap után.







Jungfraujoch

Június 27.

Reggel szokás szerint a webkamerákat nézem a tévében, és bizony odafenn napos az idő, kék az ég, noha az Eiger még mindig eltakarja előlünk a híres északi falát (is). Lesétálunk Grindelwald Grund állomásra, ez a háztól kb. 3 percnyire van. Itt megvesszük a jegyeket, a Swiss Pass ide sajnos csak kedvezményt ad, nem használható ingyenesen a hegyi vasút. 104 CHF fejenként a menettérti jegy ára a 153 CHF teljes ár helyett. Szép zöld-sárga vonattal jutunk fel Kleine Scheidegg-ig, az Eiger sajnos továbbra is felhőben. Kleine Scheidegg-en át kell szállni, innen már piros szerelvényekkel folytatjuk tovább az utunkat. Alig találunk helyet, mert kicsit lassan érünk a vonathoz, hiszen Kleine Scheidegg-en is van látnivaló. Már-már úgy tűnik nem is lesz ülőhelyünk, de szerencsére itt is segítségére vannak az utasoknak a vasút dolgozói, akik integetnek felénk, hogy menjünk az utolsó kocsiba, ott még hét hely van. Innen az út nagy része – ami kb. 50 perc - a hely belsejében visz, megállókkal, ahol hatalmas ablakok vannak a szikla falában, ahonnan ki lehet nézni a környékre. Meg is áll a vonat 5-5 percekre ezeken a megállókon, egyedül az Eismeer megállónál lehet valamit látni, Eigernordwand továbbra is felhőben. A vonaton eközben megy a vetítés, egy kis történelem, illetve bemutató arról mi is vár ránk odafenn, ezt persze nem mindenki nézi, mert többen elbóbiskoltak, nyilván a magasság miatt. Meglehetősen hűvös van 3454 méteren amikor kiszállunk Európa legmagasabban fekvő pályaudvarán, a Top of Europe-on. Nem is kinn vagyunk a szabad ég alatt, hanem továbbra is a hegy gyomrában. Először a jégpalotát keressük fel, itt nagyon szép jégszobrok vannak. Mindenhol jég, még a talpunk alatt is. Utána kimegyünk a szabadba, az ún. Plateau nevű helyre. Fúj a szél, a sapka bizony lenn maradt a szálláson. Gyönyörű kék ég, meg a vakítóan fehér hó. Visszamegyünk a hegy belsejébe, hogy megkeressük a Sphinx-hez repítő liftet, amely 3571 méterre visz bennünket. Ami érdekes, több helyen táblák jelzik hogy a nagy magasság miatt lassan közlekedjen az ember, főleg a lépcsőkön, mert sokkal megerőltetőbb odafenn a mozgás. Mielőtt azonban felmennénk a Sphinx-hez kinézünk a szabadba, ahonnan éppen egy csoport gleccsertúrára indul. Itt egyébként lehet síelni snowboardozni, csúszkálni, vannak szánhúzó kutyusok, de a bátrabbak kipróbálhatják a Tyrolienne-t, ami annyit tesz, hogy kötélpályán csúszhat le, némi lépcsőzés után, ami a hóba van belevájva. Aki jó erőben érzi magát az tehet egy túrát a Mönchsjochhüttéhez, tervben volt, de mi most ezt kihagyjuk, mert párosunk egyik tagját szinte „megrészegítette” a magasság, nem érzi túl jól magát. Ismét visszamegyünk a hegy belsejébe, most már tényleg irány a Sphinx, egy nagyobb indiai csoport társaságában be is zsúfolódunk a liftbe (egyébként két lift közlekedik a hatalmas emberforgalom miatt). Odafenn ismét egy gyönyörű panoráma fogad bennünket, noha kicsit befelhősödik az ég körülöttünk. Néhány fotó készül, majd irány vissza a lifthez. Lemegyünk az éttermekhez, iszunk egy kávét meg eszünk egy sütit mielőtt búcsút intenénk Jungfraujoch-nak.

Miután leérünk Grindelwald-ba, úgy döntünk hogy lemegyünk Interlaken-be kicsit körülnézünk az üdülőhelyen. A vonatút 34 perc, és Interlaken-Ost állomásra érkezünk. Interlaken két tó között fekszik a Thun-i és a Brienz-i tavak között. Gyönyörű szállodák, a település közepén lévő parkban landoló siklóernyősök, édesség- és óraboltok tömege. A városka két vasútállomással is rendelkezik, és mindkettőnél ott található a hajóállomás is, így aki vízen szeretné folytatni az útját annak nem kell sokat gyalogolnia.

Montreux - Genfi tó


Június 26.

Másnap reggel kicsit felhős az idő. A terv az volt hogy felmegyünk a Jungfraujoch-ra, de mivel az Eiger is felhőbe burkolózott, úgy döntünk jobb időre halasztjuk ezt a programot, noha a webkamerák fenn tisztább időt mutatnak. Jön a döntés, inkább vonatozzunk el kicsit messzebbre. A Grindelwaldi vasútállomáson megvesszük a Swiss Pass-t, amivel július 3-ig (8 nap) korlátlan mennyiségben utazhatunk vonaton, hajón, autóbuszon, használhatjuk a helyi tömegközlekedést a nagyvárosokban, ezen felül 400 svájci múzeumba is belépőként szolgál. Kettőnknek 640 frankba kerül ez.
Első utunk a Genfi-tó partján lévő Montreux-be vezet. Grindelwald állomásról levonatozunk Interlakenbe egy kék-sárga vonattal, majd az átszállás után Spiez-ig a Berlinbe tartó 272-es számú német ICE-el utazunk. Itt újabb átszállás következik, Visp-ig megyünk egy emeletes személykocsikból álló IC járattal. Visp-ben sem kell várnunk szinte, újabb átszállás következik, és egy InterRegio járattal megyünk Montreux-ig. Grindelwald-ban 9 óra 20-kor ültünk vonatra, három átszállás után pedig 12 óra 18 percre érkeztünk meg Montreux-be. A vonatok kivétel nélkül tiszták, kulturáltak, a mellékhelység is normálisan néz ki, élmény az utazás, pedig még csak most kezdtük. Miután leszállunk Montreux-ben, elindulunk lefelé a tópartra. Csodálatos. Zöld pázsit, pálmafák, a parkban piknikelő emberkék. Más világ mint a nagy hegyek közt, pedig ez is ugyanaz az ország ahonnan reggel elindultunk. A Chateau de Chillon-t vesszük célba, persze gyalog. Menet közben eszünk egyet a helyi McDonalds-ban, illetve egy másik gyorsétkezdében. Kb. másfél-két órás séta ez, sok-sok nézelődéssel, fényképezéssel.
A Swiss Pass ingyenes belépést biztosít, persze azért fel kell mutatni a pénztárnál, hogy kapjunk 0 frankról szóló jegyeket… Mivel a Swiss Passon rajta van a nemzetiségünk is, így a belépők mellett a kezünkbe nyomnak egy magyar nyelvű tájékoztatót is a kastélyról. Jól esik betérni a kastély hűs falai közé. Miután megnéztük, úgy döntünk hajóval megyünk vissza Montreux-be, nem is kell szinte várni, már érkezik is egy. A hajó elejébe tartunk, ott legalább menet közben hűt minket a menetszél. Hamar visszaérkezünk Montreux-be. Még egy kis bevásárlás a helyi boltban, majd irány a vasútállomás. Ugynazon az úton megyünk haza, amin idefele jöttünk is, három átszállás vár ránk hazáig.

Egy jótanács azoknak, akik a közeljövőben svájci vonatozást terveznek: figyeljék a hangosbemondót, a kiírást, illetve ha bizonytalanok keressék a sárga mellényt viselő vasúti dolgozókat, akik mindenben segítenek. Félig-meddig sikerült egyszer nekünk is rossz vonatra szállni, de szerencsére az első napon, így ez a továbbiakban nem okozott gondot. Konkrétan az Interlakenből Grindelwald-ba tartó vonatról van szó, ami két részből áll, ugyanis egy szerelvényként közlekedik a Lauterbrunnen-be tartó résszel is, amit Zweilütschinen-ben választanak le. Svájcban a peronok mindenhol szektorokra vannak osztva, A, B, C, és D szektor. Interlakenben az A szektorból Lauterbrunnen felé megy a vonat, a B szektorból pedig Grindelwald-ba. Amikor este hazafelé megy az ember fáradtan nem túl szerencsés a vonat rossz részére szállni. Pedig a nagy sietségben az első napokon előfordulhat, amikor még nem ismeri ki magát teljesen az ember. Igyekezni kell, mert nem sok idő marad az átszállásra. A tévedést akkor vesszük észre, amikor Lauterbrunnenből elindul visszafelé a vonat… Így Zweilütschinen-ben van némi időnk, de kb. 30 perc várakozás után mégiscsak sikerül a hazafele tartó vonatra szállni. Visszatérve a szektorokhoz, ez azért is hasznos dolog, mert előre lehet tudni, hogy melyik szektor milyen osztályú kocsit tartalmaz, így már érkezés előtt lehet helyezkedni, nem pedig akkor rohangálni az általunk igénybevehető kocsiosztályra, amikor már befutott a vonat. Jól sikerült nap volt a legelső, így elégedetten térünk nyugovóra vacsora után. Másnapra a Jungfraubahn és a Jungfraujoch van tervbe véve, ami az UNESCO világörökség része. Persze ha az időjárás másképp nem gondolja.

2008. július 21., hétfő

Svájc - Megérkezés

Elkészült naponkénti bontásban a beszámoló a svájci nyaralásról is. Mivel igen hosszú lett, így több részben adom közre.

Június 25.

Június 25-én érkeztünk meg Grindelwaldba. Az ausztriai Uttendorfból jöttünk (lásd lentebb Berghotel Rudolfshütte), így kb. fele annyi volt az út mintha közvetlenül Pécsről mentünk volna. Az útvonal Uttendorf – Kitzbühel – Wörgl – Innsbruck (A12-es autópálya) – Bludenz – Feldkirch – Liechtenstein – Luzern – Interlaken – Grindelwald.


Grindelwald Berner Oberland régióban fekszik az Eiger, a Mönch és a Jungfrau csúcsainak ölelésében. Grindelwald és környéke télen igazi síparadicsom, nyáron pedig a kirándulások végtelen lehetőségét hordozza magában.
A szállásunk Grindelwaldban, az Eiger hegy lábánál volt egy parasztháznál.


2007-ben alakítottak ki aföldszinti részen egy nagyon klassz apartmant, mellékelek is róla képeket. Egy kedves pár a kisgyermekükkel, és egyikük szülei a gazdái a háznak. Lehet vásárolni tőlük sajtot meg tojást is, tipikusan gazdálkodó család. Az első nap az utazással, érkezéskor pedig a berendezkedéssel telt. Volt műholdas tévé is, persze rögtön a foci EB-re kapcsoltunk és azt néztük. Később kiderül, hogy néhány magyar csatorna is fogható, pl. a Duna TV és az m2.
A Jungfraubahn a ház előtt halad el, fel Kleine Scheidegg-re, majd a Jungfraujoch-ra. A házról készült fotón is jól látszik, hogy szinte karnyújtásnyira van a hegyre vezető vasútvonal. Egyik reggel a nyitott ablakból nézelődtünk, akkor az egyik vonatból kedves japán turisták csoportja integetett nekünk.





2008. július 8., kedd

Berghotel Rudolfshütte


Indulás reggel korán, hiszen igyekezni kell, mert a szálláshelyünkre csak felvonóval lehet feljutni, ami pedig 16 óra 30 perckor bezár. Három óra után nem sokkal meg is érkezünk az Uttendorftól (Salzburg tartomány) 17 km-re lévő Weissee felvonó völgyállomásához, ahová egy szerpentin út vezet. Először is a kasszához megyünk, voucherjeink bemutatása után megkapjunk a felvonó használatához szükséges chipkártyát, amely elutazásunkig érvényes, és korlátlanul használhatjuk a Weissee kabinos felvonóját, ami egyébként 19 euroba kerül egy oda-vissza út erejéig egy felnőtt részére.
Miután megérkezünk felcuccolunk a három és fél csillagos hotelbe, ami ilyen rövid időre nem olyan nehéz dolog, a felvonó kezelője még egy teherhordó egységet is felrak a drótkötélre, amiben a bőröndök utaznak. A felvonó hegyi állomásától egy alagúton át lehet eljutni a hotelbe, így ha rossz idő lenne sem áznánk el, de az időjárásra most nincs panasz, szépen süt a nap. A recepción jelentkezünk, megkapjuk a szobánk kulcsát, a 215-ös szobában fogunk lakni 4 napig.


Emellé kapunk 1-1 „sárga lapot”, azaz egy kártyát, ami az All Inklusive ellátásunkat hivatott igazolni. Lift nincsen, így a lépcsőt vesszük használatba a szoba megközelítéséhez. A 215-ös szoba a második emeleten rögtön a lépcsővel szemben található. A berendezés egyszerű csakúgy mint a zuhanyzós fürdőszoba, ám minden tiszta. A vacsora egy féle levesből, és két fajta főételből áll, az egyik mindig hús nélküli, és a desszert is egy fajta. A kilátás az étteremből pazar, a hatalmas üvegfelületen át a hegyek szinte karnyújtásnyira vannak. A szálloda melletti tó még nem túl nagy, sőt helyenként még jégtáblák is úszkálnak rajta, de a „hegy belsejéből” folyamatos ömlik bele a víz. Érkezésünk estéjén tábortűz élőzenével az esti program (egy harmonikás énekel és zenél nekünk), a vendégek eper bólét is kapnak.


A szállodában uszoda és szauna is van, a játékteremben pedig biliárd, darts és csocsóasztal várja a vendégeket. A ping-pong asztal a folyosón van, a szálló belsejének egyik oldala pedig gyakorlatilag egy mászófal. Lenn a hallban van egy társalgó és egy internet terminál is. Ezen kívül a szálloda rendelkezik egy hatalmas terasszal, tele napozóágyakkal, ahol kiválóan le lehet égni, ahogy azt a vendégeken láttuk is. Nagyon jó túrázási lehetőségek vannak a környéken, mi inkább lefele indultunk el többnyire, egyik nap a középmegállóig mentünk le gyalog, több hómezőn is át kellett kelnünk útközben, kellemesen fárasztó túra volt. Jóval meredekebb úton lehet lejutni a középállomásnál lévő Grünsee-től a völgyi megállóig, ám ez időben rövidebb mint a legfelső és a középállomás közötti szakasz. Ezek rövid túrák, általában az ebédre vissza is érkeztünk. Ebéd 12 és 13 óra 30 között van, egy fajta ételből lehet korlátlan mennyiséget enni, majd 13 30 és 14 óra között kávé, tea és süti fogyasztható. Aki egész napra elmegy a hotelből, az pedig ebédcsomagot kérhet, mi ezt egyszer sem vettük igénybe, így jóformán nem is tudjuk mit tartalmaz a szálló ebédcsomagja. A szálloda is szervez túrákat, programokat. Amit még érdemes megnézni az a felvonó völcsi állomásától kb. 200 méterre lévő kiállítás, Ausstellung Bahnstrom felirat található az épületen. Ez egy ingyen látogatható kiállítás, ami a vasút számára előállított áramhoz kapcsolódik. Az 5 nap 4 éjszakás nyaralásunk hamar letelik, sok-sok pihenéssel, túrázással, ping-pongozással, olvasással. A pincérek kedvesek, figyelmesek, az ételválaszték meg ha picit szűkös is, a mennyiséggel nincsen probléma, folyamatosan töltik fel a fogyóban lévő edények tartalmát. Távozáskor minden hasonlóan működik a lemenetellel, viszont a felvonó kasszájánál odalenn ne felejtsük el visszaadni a chipkártyát, cserébe 2-2 euro üti a markunkat, amit érkezéskor kaucióként fizettünk a kártyákért. Összességében elégedetten távozunk, főleg annak tudatában, hogy még nem hazafelé vesszük az útirányt…

Újra itthon!

Újra itthon! Hiába terveztem el, a nyaralás úgy alakult, hogy egyszer sem volt lehetőségem feljegyzést írogatni ide a blogomba. Most azonban ezt igyekszem pótolni, és több részletben közzétenni élményeimet, tapasztalataimat. Elsőként az ausztriai nyaralásról készítettem egy leírást. A Berghotel Rudolfshüttében június 21 és június 25 között töltöttünk el 4 éjszakát.